Mára a "klasszikus 3D" galériákból - szerencsére - már minden kerületben akad több-kevesebb és az internet térhódítása sem vitatható napjainkra. Az internet alapú galériák között találhatók szép és sikeres vállalkozások és kevésbé kidolgozott próbálkozások is.
Mind az alkotások emberközeliségét szem előtt tartva, mind a XXI. század igényeit is együttesen szem előtt tartva született meg 2005. őszén az ötlet a két lehetőséget ötvözésére. Galéria alapításának gondolata a két tulajdonos - Bánki Szilvia és Sipos Sándor - fejében közel egyszerre született meg. Mindketten külön-külön akartak saját galériát nyitni, amikoris egy véletlen beszélgetésnek köszönhetően kiderültek a hasonló tervek és célok. A közös munka 2005. telén kezdődött meg, aminek eredményeként a galériát üzemeltető 100% magyar tulajdonú vállalkozás Fortunatus 2006. Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 2006. tavaszán alakult meg.
Céljaink
A galériának nem kizárólagos célja a művek forgalomba hozatala, hiszen az alkotóknak az eladáson és bérbeadáson túl további szolgáltatásokat is elérhetővé teszünk (kiállítások szervezése, alkotói pálya bemutatása, stb.).
A galéria látogatói is többet kaphatnak egyszerű "vásárlásnál", mert részükre is komplex szolgáltatásrendszert kínálunk a képkeretezéstől az alkotások bérlésének lehetőségén át a házhozszállításig.
Kiállításainkat - az alkotók kérésére - a legkülönbözőbb helyeken szervezzük. Ezek sorában megtalálhatók művész kávéházak, szállodák és utazási irodák.
Számunkra a prioritások között szerepel a hátrányos helyzetű alkotók támogatása. Elismerve a sérült emberek művészi képességeit és eredményeit lehetőséget biztosítunk számukra, hogy ők pozitív diszkriminációnk alapján teljesen ingyenesen vegyék igénybe szolgáltatásaink egy részét.
Partnereink
VRV GalériaKanada, Ontario, Toronto
P'art Café
XIII., Váci út 39.,
Asztalfoglalás: 06-1-239-031
XO BistroBudapest, VIII. Rákóczi út 5.
Ingyenes Wi-fi a vendégek részére!
New Brooklyn PubBudapest VI., Jókai utca 4.
Volvo Galéria
Budapest IV., Külső Váci út 50-58.
SohoCoffee Kávéző
Budapest, I., Fő utca 25.
WiFi, kiállítások, koncertek
Elérhetőségünk
Az alábbi e-mail címen tud kapcsolatba lépni velünk:
ugyfszolg@art-area.huvagy ezen a telefonszámon:
06-20-321-5811
Általános Szerződési Feltételek
Letölthető a
pdf itt.Általános Üzleti Feltételek (Érvényes: 2006. december 15-től)
Díjszabási jegyzék (Érvényes: 2007. január 10-től)
Adatkezelési azonosítónk: 01496-0001