Login
Search
Newsletter
Banki fizetési szolgáltató:
CIB Bank Zrt.
Banki fizetési szolgáltató: CIB Bank Zrt.
Elfogadott kártyatípusok
Elfogadott kártyatípusok
10. Debreceni Jótékonysági Aukció

Ez évben a jubileumi tizedik alkalommal rendezik meg a Debreceni Jótékonysági Aukciót. Megtisztelő számunkra, hogy idén is felkértek minket a rendezvény propagálására és támogatására, melynek az addigi évekhez hűen igyekszünk eleget tenni. Ez évben- minden eddigi "csúcsot" megdöntve -, a hajdú-bihari régió jeles képzőművészein túl 30 Kossuth illetve Munkácsy-díjas alkotó, továbbá számos hazai és nemzetközi elismeréssel kitüntetett művész alkotását láthatjuk a katalógusban. A felajánlott alkotások szakmai színvonalát és értékét jelzi az is, hogy a 2012. szeptemberében Budapesten a Virág Judit Galériában nagy sikerrel zajló „Ki a szabadba” című tematikus kiállítás alkotóinak majdnem fele mondott igent a szervező megkeresésére a felajánásokra vonatkozólag.

Kinek a javára jótékonykodunk? Az Immanuel Otthon az első debreceni nappali ellátást biztosító intézmény halmozottan sérült gyermekek és fiatalok számára.

Ha teheted, látogasd meg a kiállítást, amely november 29-e és december 8-a között látható a debreceni FÓRUM Bevásárlóközpont földszintjén.

Ha a december 9-i aukcióra nem tudsz elmenni, de a katalógusban van olyan műalkotás, amelyre szívesen licitálnál, akkor keress meg minket bizalommal és segítünk megoldani!

A katalógusba az alábbi linken belelapozva látható, hogy az alkotások becsült értéke 15.000.000 forint, míg a kikiáltási ár csak ennek egyharmada...

10. Debreceni Jótékonysági Katalógus


All rights reserved! Fortunatus Ltd. 2006 | PHP: onereason.eu